Kim Dzsong Un: „Feltétel nélkül támogatjuk Moszkvát” – Tízezrek indulhatnak a frontra

2025. július 13. 08:35

Kim Dzsong Un bejelentése sokkolta a világot: Észak-Korea nemcsak fegyvert, hanem akár 30 ezer katonát is küldhet Putyin hadseregének megerősítésére. A szövetség nemcsak Ukrajnában, hanem egész Ázsiában újraírhatja a játékszabályokat.

2025. július 13. 08:35
null

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un fontos kijelentést tett az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban. Az Unian ukrán nyevű portál és az észak-koreai állami média szerint Kim a Vonszanban tartott találkozón Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közölte: országa „feltétel nélkül támogatja” Moszkva minden lépését, amelyet az ukrajnai konfliktus gyökeres okainak felszámolására tesz. 

A két fél megerősítette együttműködését a tavaly aláírt partnerségi megállapodás alapján, amely kölcsönös védelmi záradékot is tartalmaz.

Az ukrán hírszerzés szerint Phenjan akár 25–30 ezer katonát is küldhet Oroszországba, hogy támogassa az Ukrajna elleni hadműveleteket. 

A katonai együttműködés mélységét jelzi, hogy az észak-koreai tüzérségi kézikönyveket már orosz nyelvre is lefordították, ami a fegyverrendszerek tömeges elterjedésére és a közös hadműveletek fokozódó összehangolására utal. 

Mindez alapjaiban formálhatja át nemcsak az ukrajnai háborút, hanem az ázsiai biztonsági helyzetet is.

Miközben Oroszország egyre jobban rá van utalva Észak-Korea fegyverszállításaira, a CNN műholdfelvételei alapján folyamatos a logisztikai forgalom: teherhajók és katonai szállítógépek járnak a két ország között. 

Ukrajna védelmi hírszerzésének vezetője szerint Phenjan jelenleg az orosz hadsereg lőszerigényének 40 százalékát fedezi, beleértve ballisztikus rakétákat és tüzérségi rendszereket is. 

A következő katonai kontingens akár már július–augusztusban megérkezhet Oroszországba.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: KCNA / AFP

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lacika-985
2025. július 13. 11:29
Lassan körvonalazódik a BRICS összetartás amivel simán elsöpörhetik a Globalista parazitákat . Trump most ez a kettő között próbálja megtalálni a legelőnyösebb megoldást ..
backsplash
2025. július 13. 11:14
Egy darab reguláris koreai sem lép ukrán területre. Korábban a Kurszk aknamentesítésében való részvételről is volt szó, illetve arról, hogy gyorsreagálású egységek mennek a határmenti régiókba, hogy az esetleges ukrán betörési kísérleteket vérbe fojtsák, ahogy Kurszkban a nyugati propaganda ellenére brutálisan jó munkát végeztek. Voltak komoly veszteségeik, de felőrölték a legjobb ukrán alakulatokat. Ezt szőr mentén, de el-elismerik a nyugati elemzők is. Nagy harckészültségű katonák és sokkal fegyelmezettebbek, mint a szlávok.
hexahelicene
2025. július 13. 11:09
"Az ukrán hírszerzés szerint ..." Oké akkor ez a hír is megy a levesbe részemről. Az igazság viszont az, hogy a fegyverszállításokkal épp a Nyugat hozta össze Oroszországot és Észak-Koreát.
anegy_
2025. július 13. 11:00
Na, legalább így pontot tesznek az idióta leyyebb asszony "bizalmi" állására! Eu -konyec.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!